adventi kalendárium december meglepetés ajándék adventi naptár ötletek gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az adventi időszak talán a gyerekek számára a legizgalmasabb. Minden reggel valami apró meglepetés várja őket az adventi naptárban, a lakás egyre díszesebb, készül a mézeskalács, jön a téli szünet, majd egyszer csak ott a csodásan feldíszített karácsonyfa. Az adventi kalendáriumra korábban már adtunk szuper ötleteket, most következzenek a belevalók.

Az életkor nem feltétlenül határozza meg, hogy mi kerüljön az adventi naptárba. Ennek nem az a lényege ugyanis, hogy komoly értékekkel lepd meg a gyermekedet, csupán annyi, hogy karácsonyig minden reggel várakozással és odafigyeléssel teljen.

A legkézenfekvőbb a nassolnivaló – apró bonbon, kis csoki, cukor, müzliszelet, aszalt gyümölcs stb. Emellett azonban apró játékokat, hajbavalót, matricát, buborékfújót, tetkót vagy épp filctoll-, gyöngyfűzőkészlet, sőt, kisebb legó darabjait is el lehet rejteni az adventi naptárban.

1. Bubble Babe, több változatban – butlers.hu 990 Ft, 2. Toll – Flying Tiger 400 Ft, 3. Unikornis ajakbalzsam – beststuff.hu 990 Ft, 4. MaxxCreation gyurma, több színben – jateknet.hu 299 Ft, 5. Disney Tsum Tsum figura, többféle – regiojatek.hu 295 Ft, 6. Imoji plüsslabda, többféle – jateksziget.hu 590 Ft, 7. Összerakható sárkánycsontváz, többféle – galaxyjatekaruhaz.hu 200 Ft Forrás: Life.hu

A nagyobbaknak, akik már tudnak olvasni, lehetnek benne apró üzenetek vagy épp beváltható kuponok: „Ma fél órával később kell lefeküdni”, „Hétvégén elmegyünk moziba, te választhatod ki, hogy milyen filmet nézzünk meg”, „Ma csak rajtad áll, hogy mi legyen a vacsora – akár pizzát is kérhetsz”, stb.

Légy kreatív, hiszen ezzel is sokat taníthatsz gyermekednek. Egy ajándék értékén túl ugyanis sokkal többet nyom a latba az, hogy ki és hogyan adja. Egy-egy apró gesztus, a bontogatás izgalma, a kíváncsiság gyermeki érzése: ezeket kell biztosítanod, nem pedig drága meglepetéseket.

Légy kreatív, egy ajándék értékén túl ugyanis sokkal többet nyom a latba az, hogy ki és hogyan adja Forrás: Shutterstock

Azoknál a családoknál, ahol csak december 25-én érkeznek ajándékok a fa alá, az utolsó meglepetés lehet valamivel nagyobb a többinél.

Ilyen volt az óvodai élet Magyarországon az 1950-es években: fotókhttp://www.life.hu/csalad/20181114-ilyen-volt-az-ovodai-elet-az-1950es-evekben-magyarorszagon-fotok.htmlAz első világháború az óvodaépületeket sem kímélte, az 1938-as adatokhoz képest a működőképes óvodák száma erősen visszaesett, de az idejáró gyermekek számának csökkenése ennél is jóval jelentősebb volt – 112 ezer helyett 1945-ben csupán 52 ezer gyerek járt óvodába. A háború után a nők tömeges munkába állása azonban erőteljes igényt jelentett az óvodai intézményekkel szemben, ami lassú, de folyamatos fejlődéshez vezetett. CsaládOrigoA születendő testvérek menthetik meg a rákos gyerekeket – megmentők vagy élő donorok?http://www.life.hu/csalad/20181112-a-szuletendo-testverek-menthetik-meg-a-rakos-gyerekeket-megmentok-vagy-elodonorok.htmlTe mit tennél meg halálos beteg gyermeked gyógyulásáért? A kérdés természetesen költői, hiszen egy szülő, egy anya számára ebben az esetben (sem) létezne lehetetlen. A rákos megbetegedések esetén, sok esetben segíthetne az újszülöttől levett köldökzsinórvér, jobban mondva a benne található őssejt, de egy testvér számos más módon is segíthet, például csontvelő-átültetéssel. De mit lehet tenni akkor, ha a gyermek egyke? A beteg segítségére siet a kistestvér, aki még meg sem született. CsaládOrigoAz anyák már nem várják a hétvégét - Ilyen az élet gyerek előtt és után: fotókhttp://www.life.hu/csalad/20181109-ilyen-az-anyak-elete-gyerek-elott-es-utan-fotok.htmlSokszor mondogatják a fiatal pároknak, vagy épp a kismamáknak, hogy ha megszületik a gyerek, gyökeresen meg fog változni az életük. Nos, ezzel nehéz lenne vitába szállni. Természetesen egy kis odafigyeléssel és tudatossággal az új helyzethez is lehet kellemesen alkalmazkodni, de lesznek dolgok, amelyek egy csecsemő és kisgyermek mellett tartósan új értelmet nyernek. CsaládOrigoSzuper őszi ebéd – Sütőtökös ragu gombával és csirkemellelhttp://www.life.hu/csalad/20181024-szuper-oszi-ebed-sutotokos-ragu-gombaval-es-csirkemellel-recept.htmlHa október, akkor sütőtök. Arról, hogy miért is van igen jó hatással szervezetünkre ez a tökféle, korábban már írtunk. Most az ízlelőbimbók kényeztetésén lesz a hangsúly egy egyszerű, ám annál laktatóbb egytálétel-recepttel. CsaládOrigoA szülőség nem könnyed játék – 6 módja, hogy levezesd a gyereknevelés okozta stresszthttp://www.life.hu/csalad/20181017-6-modja-hogy-levezesd-a-gyerekneveles-okozta-stresszt-szulokent.htmlA szülői stressz elől nem menekülni kell, hanem megelőzni, feloldani. Ez azért is elengedhetetlen, mert a gyereknevelés rengeteg türelmet, nyugodtságot és kiegyensúlyozottságot igényel, melyeket stresszesen képtelenség elérni. Most mutatunk 6 módszert arra, amellyel csökkentheted a felgyülemlett feszültséget. CsaládOrigoMagyar sztáranyukák, akik 25 éves koruk előtt váltak szülővéhttp://www.life.hu/csalad/20181016-magyar-sztaranyak-akik-25-eves-koruk-elott-szultek-gyereket-sarka-kata-szinetar-dora.htmlKorábban már összegyűjtöttünk olyan sztárokat, akik 40 felett szültek. Most épp az ellenkezőjére hoztunk példákat. Nézd meg, kik azok az ismert magyar édesanyák, akik a húszas éveik elején vállalták első gyermeküket. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.