Beperelte a szüleit Annabelle Jefferson mert csúnya géneket örökölt tőlük

genetika csúnya szülők per
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 44 éves Annabelle Jefferson pert indított szülei ellen, akiktől a csúnyaságát örökölte. Állítja, kinézete miatt romlott meg minden házassága és mentálisan sem egészéges. A nő 2 millió dolláros kártérítést követel. 

„Mindkét szülőm nagyon csúnya, egyszerűen kegyetlenség volt tőlük, hogy gyerekeik lettek. Nem lett volna szabad megengedni nekik, hogy reprodukálják önmagukat. Kormányprogram kellene a csúnya emberek sterilizálására" - idézi Annabelle szavait a World News Daily Report nyomán a szeretlekmagyarország.

„Amikor az első válóperem zajlott, volt férjem azt mondta a bírónak, hogy minden reggel, amikor meglátta az arcomat, hányingere lett, és gyakran ki is kellett rohannia a mosdóba. Az utolsó férjem gyakorlatilag vak volt, de egy sikeres szemműtét után visszanyerte látása 40%-át. A következő héten elvált tőlem" - tette hozzá.

Annabelle egyesületet készül létrehozni azok számára, akik szintén csúnyák, ésszeretnék beperelni csúnya szüleiket. Azt javasolja, hogy akik nem ütnek bizonyos szépségmércét, azokat sterilizálják, vagy pedig ne engedjék meg nekik, hogy utódokat hozzanak létre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.