5 dolog, amit nem tudtál a leghírhedtebb szerelmespárról: A Bonnie és Clyde legenda

Forrás: AFP -
bűnöző Bonnie és Clyde halál szerelmespár gyilkos gengszter rablás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Korábban már részletesen foglalkoztunk a két szerelmes életével, most azonban új fényben világítjuk meg a történetüket, és őket magukat is.

Egyrészt ott van Bonnie a szegénységben nevelkedett félárva, aki kitűnő tanuló volt, imádta a költészetet - több verset is írt -, valamint remek alakításokat nyújtott az iskolai színjátszó körben. A fiatal és csinos nő, aki feladta erényes életét, hogy szerelmét követhesse a vérontások nyújtotta biztos végzet felé. Hiszen Clyde igazi rosszfiú volt: már egészen fiatalon lopáson, rabláson kapták. „Szexi” jellemét erősítette, hogy titkon zenei pályára vágyott, ehhez mérten pedig dalokat is írt szabadidejében.

Amikor a 19 éves Bonnie és a 21 éves Clyde 1930. január 5-én egy baráti összejövetelen találkoztak, sorsuk megpecsételődött.

Onnantól kezdve csak egyetlen egyszer váltak szét, amikor a férfi, megismerkedésük után pár nappal börtönbe vonult. Itt követte el első gyilkosságát: egy rabtársával végzett, aki szexuálisan molesztálta őt – sikerült a gyanút egy másik rabra terelnie, aki életfogytiglani büntetését töltötte, így az ő büntetése nem hosszabbodott. Miután Clyde két év után szabadult, Bonnie, az ő egyetlen és igaz szerelme ölelése és csókja várta. Ezt követően léptek rá közösen a vérrel, fájdalommal és erőszakkal szegélyezett útra.

Clyde, Bonnnie-val való megismerkedése után pár nappal börtönbe vonult, itt követte el első gyilkosságát Forrás: AFP

Ez volt a kezdete annak a legendának, ami két szerelmesről és rendszerellenességükről szólt. Két karizmatikus és szinte már csodált emberről, akik végül meghaltak, de sosem adták fel elveiket. Nos, túl szép ez, hogy igaz legyen.

1. Bonnie és Clyde messze sem volt kedves

Az 1967-es legendás film előtt a két szerelmest csak az új kor Rómeó és Júliájaként emlegették. Sőt, sokan még most is így tesznek. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy ők ketten összesen 13 embert öltek meg, köztük 9 rendőrt. Emellett több testi sértés, csalás és emberrablás is a nevükhöz köthető. Tehát nem, ők egyáltalán nem voltak kedves emberek.

A másik tévhit velük kapcsolatban, hogy a rendszer és a kisajátító gazdaság ellen léptek fel rablásaikkal. Az igazság azonban az, hogy a kedvenceik a kisvárosok kisvállalkozásai voltak, mint például a magánkézben lévő élelmiszerboltok és benzinkutak.

2. Ne hidd, hogy Bonnie elbűvölő, Clyde pedig sármos volt

Az igazi legenda akkor indult útjára, amikor a rendőrök az egyik rejtekhelyükön megtalálták azokat a fényképeket, melyeken a két szerelmes „pózol". Ezek a képek még a rajtuk szereplő fegyverek ellenére – vagy épp ezért – örök ikonikus és romantikus alakokká tették őket.

A valóságban Bonnie Parker alig 150 centi magas és 41 kilós hölgy volt, világos szőke hajjal és éles kontúrral bíró arccal. A képek többségén férfi szerepben látható – ahogy például fogja a fegyvereket és cigarettázik. Egyesek szerint ez volt az igazi Bonnie: a filmekkel és történetekkel ellentétben tehát nem egy csábos, femme fatal típus. Clyde Barrow sem volt túl magas, bár a képeken jóval szerelme fölé magasodik, de ugyebár ezt már 170 centiméterrel is könnyedén megtehette.

3. A szerelmesek korántsem voltak tökéletesek

Se emberként, se bűnözőként nem lehetett használni rájuk ezt a jelzőt. Sok rablási kísérletük torkollott túlzó erőszakba, sikertelenségbe, mivel nem minden esetben tudták uralni a helyzetet. Tehát messze sem voltak olyan hidegvérű és magabiztos „született bűnözők", mint ahogy az akkori sajtó előszeretettel beállította őket.

Furcsa egybeesés két folyamatosan menekülő bűnöző esetén, hogy mindketten rendelkeztek egyfajta fogyatékossággal, ami miatt csak nehezen tudtak futni. Clyde még a börtönben vágta le két lábujját – ennek köszönhetően előbb szabadulhatott -, így erősen sántított. Bonnie, még ámokfutásuk közepén szerzett igen komoly sérülést. Egy autóbaleset során kifröccsent az akkumulátorsav, mely a nő jobb lábáról szinte teljesen leégette a húst. Bár a fertőzést sikerült megakadályozniuk, Bonnie onnantól kezdve csak nehezen tudott járni. Clyde ezért gyakran karjában vitte őt.

Bonnie és Clyde sok rablási kísérlete torkollot túlzó erőszakba, sikertelenségbe Forrás: AFP

4. Bonnie nem szerette sem a fegyvereket, sem az erőszakot

Bár a képeken egy kegyetlen és elszánt nőt látunk, aki különböző fegyverekkel „áll modellt", ez igazán csak egy szerep volt, melyet a tehetséges Bonnie Parker alakított. Bár egyik leghíresebb fotóján szivarral a szájában látható, ő maga utálta azt, helyette szívesebben cigarettázott, kedvence a Camel volt.

Clyde-ot és társukat, a férfi testvérét csak ritkán kísérte el a rablásokkor, mivel nehezen viselte a közben használt erőszakot. Sőt, gyakran ő volt az, aki az emberrablás áldozatainak elengedését javasolta, azok megölése helyett.

5. Bonnie és Clyde halála

1934. május 23-án a hírhedt gengszterpáros, egy lopott Fordban lelte halálát. A rendőrök kifigyelték, és Gibsland határában vártak rájuk. A megfelelő pillanatban pedig egyszerűen szitává lőtték az autójukat. Bonnie-t 26, Clyde-testét 17 golyó találta el, esélyük sem volt arra, hogy megadják magukat. A valóságban azonban Bonnie még csodával határos módon élt, amikor a rendőrök „tüzet szüntess” parancsot kaptak. Őt Texas rendőrfőnöke, Frank Hamer lőtte agyon, közvetlen közelről.

Ebben az autóban lőtték le Bonnie-t és Clyde-ot Forrás: NORTHFOTO/Vandeville Eric/Abaca

Az autót később visszaszolgáltatták eredeti tulajdonosának, aki tovább adta azt. Jelenleg a Whiskey Pete's nevű kaszinóban van kiállítva, mely Nevadában, Las Vegastól 60 kilométerre található.

Bonnie-t és Clyde-ot is Dallasban, de két különböző temetőben, egymástól távol temették el. Így ért véget tehát a szerelmesek két éves gyilkos és kegyetlen tornádója, legendájuk, mely túlzóan romantikus színezetett kapott, azonban tovább él.

Egy kannibál sorozatgyilkos, aki állította, farkasemberként ölt meg 9 gyermeket (18+)http://www.life.hu/csalad/20180122-egy-kannibal-gyermek-sorozatgyilkos-aki-farkasember-volt.html1573. január 18-án Gilles Garnier-t elérte a végzete. A francia erdő remetéje, miután éhségét gyermekkel csillapította, végül hivatalosan farkasembernek lett kikiáltva, és máglyahalált halt. Kövesd velünk végig, hogy valóban egy szörnyet ítéltek-e el, vagy csupán a tömeg félelmeinek és lelkiismeretének áldozatául esett-e ez a férfi. CsaládOrigo10 megdöbbentő tény, Amerika első sorozatgyilkosáról, H. H. Holmesról (18+)http://www.life.hu/csalad/20170802-10-megdobbento-teny-amerika-elso-sorozatgyilkosarol-h-h-holmesrol-18.htmlMa már nem számít tabunak a brutalitás, sőt, több tévésorozat is foglalkozik a gyilkosok elméjében rejlő káosszal, vagy épp kegyetlen logikával. Ám, az 1890-es évek elején, még a rendőrség is csupán döbbenten állt, amikor Amerika első sorozatgyilkosa megkezdte munkáját. Ő volt H.H. Holmes, és most róla tudhatsz meg többet. Család--Brutális sorozatgyilkosok, akikbe nők százai szerettek bele - Hübrisztofília (18+)http://www.life.hu/csalad/20170619-brutalis-sorozatgyilkosok-akikbe-nok-szazai-szerettek-bele-hubrisztofilia-18.htmlKi hinné, hogy egy sorozatgyilkos, aki nőket erőszakolt és ölt meg, vagy épp fiatal fiúk testéből evett, a börtönben naponta több szerelmes levelet és házassági ajánlatot is kap. Bizony, ez a jelenség nem új keletű, a szexuális deviancia ezen formája már régóta ismert, és emiatt több házasság is született gyilkos és rajongója között. Család--Fekete özvegyek - Kegyetlen nők, akik imádtak gyilkolni (18+)http://www.life.hu/csalad/20171018-fekete-ozvegyek-kegyetlen-nok-akik-imadtak-gyilkolni-gyilkos-nok-gyerekgyilkos.htmlA gyilkosságok döntő többségét férfiak követik el. Ám jócskán akadnak olyan esetek is, amikor a tettes nő. Korábban már írtunk olyan anyákról, akik saját gyermekükkel végeztek. Most három nő történetét mutatjuk be, akik fekete özvegyként jártak a világban, és nyomukat férfiak, sőt bizonyos esetekben gyermekeik és anyjuk holtteste jelezte. Család--Nőkről nőknek, avagy létezésünk bonyolultságában rejlik annak szépségehttp://www.life.hu/csalad/20180125-a-noi-elet-bonyolultsagarol.htmlHa egy túltolt feminista propagandára, vagy egy „milyen igazságtalan az élet velünk, nőkkel" dicshimnuszra számítasz, akkor nem jó helyen jársz. A női lét önmagában egy csodálatos és összetett jelenséghalmaz, melyben nagy szerepet kapnak a hormonok, no meg persze az agyunk bonyolult kapcsolódásai is. Erre remek példát ad az az a kis szösszenet, melyben egy pár fekszik este az ágyban, a férfi pedig a plafont bámulja. A nő egyből kombinálni kezd: „Biztos, már nem tetszem neki, másra gondol, szeretőt tart, nem ízlett a vacsora, utálta az esti romantikus filmet, neheztel valamiért...stb." A férfi mindeközben: „Az ott tényleg egy légy a plafonon?" Család--6 nő, aki örökre megváltoztatta a történelmethttp://www.life.hu/csalad/20180306-6-no-aki-megvaltoztatta-a-tortenelmet.htmlKorábban már írtunk arról, hogy mit is jelent a nemzetközi nőnap igazából. Most ehhez mérten, olyan nőket mutatunk be, akik nem csupán koruk úttörői voltak. Az összes nő számára nyitottak meg olyan ajtókat, melyeken addig alig ért valamit a kopogtatás. Listánk messze sem teljes, egy egész hét is kevés lenne, hogy felsoroljuk a történelem nagy nő alakjait. A következőkben olvasható nevek és rövid élettörténetek tehát szubjektív alapon lettek kiválasztva. Célunk azt volt, hogy olvasóink a legkülönbözőbb területekről ismerjenek meg bátor, tehetséges és merész nőket. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.