Párkányi Éva Big Brother BB Évi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tartós boldogság helyett keserű sorsot kapott az első valóságshow győztese Párkányi, azaz BB Évi, akinek nagynénje, Julika neveli elsőszülött fiát. "Jancsika korábban sem jelentett neki különösebbet. Képeket minden évben kap róla, de számára olyan, mint egy újságban látott idegen" - mondta a nagynéni a Storynak. A 12 éves gyerek állatorvosnak készül, imád lovagolni, versenyeket nyer, az otthoni állatokat maga gondozza, nagyon jó tanuló.

A Big Brother utáni éveket követően Évi két fiút szült. A nagyobbik, Jancsika ma már boldog kiskamasz, akit évi nagynénje, Julika nevel. A másik fiát, akinek apját maga Évi sem tudta megnevezni, örökbe fogadták.

Az első szülött fiú, Jancsika ma már 12 éves, és állatorvosnak készül. Julika semmit nem titkolt el előle., és most a Storynak is mesélt: „Amíg picike volt, engem szólított anyunak, hiszen én öleltem, én altattam, én vigasztaltam, és én örültem vele már az első születésnapján. Aztán én magyaráztam el neki az igazságot is: a szülőanyukája nagyon beteg. Nem akartam, hogy emiatt bármilyen meglepetés érje később". "Évi kezdetben, ha egyre ritkábban is, azért látogatta a fiát, de már régóta nem keresi. A betegség sajnos egy érzelemmentes világba zárta őt" - tette hozzá és azt is, hogy a fiú olyan Évi számára, mint egy idegen.

Forrás: Tv2

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.