Háromévesen tűnt el a kínai kislány, Quifeng: 24 évvel később találtak egymásra szüleivel

Forrás: Thinkstock -
Kína eltűnt kislány gyermek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kínai anya és apa 24 év után találtak rá elveszett kislányukra, aki háromévesen tűnt el. Az áttörést egy portré hozta, melyen felnőttként ábrázolták a gyermeket.

Hároméves korában tűnt el a kínai Quifeng 24 évvel ezelőtt egy piacon. Édesapja gyümölcsárusként dolgozott, és otthagyta kislányát a standnál, amikor néhány perccel később visszatért, már sehol sem találta. A szülők 24 éven át mindent megtettek azért, hogy megtalálják gyermeküket, de sajnos egészen eddig nem bukkantak a nyomára.

Háromévesen tűnt el a kínai kislány Forrás: Thinkstock

Az apa taxisofőrnek állt, felplakátozott kocsival járta a várost, és mindenkinek adott képet a gyermekéről, háta így sikerül megtalálni.

Végül egy rendőrségi fantomképrajzoló hozott áttörést az ügyben,

aki elkészítette a gyermek portréját felnőttként. A rajz pedig eljutott egy Kang Ying nevű nőhöz is, aki úgy érezte, hasonlít a rajzon szereplő nőhöz. Kapcsolatba is lépett a szülőkkel, végül DNS-teszt bizonyította, hogy valóban ő az elveszett kislány - írja a Rekordeast.

Másként szeretem a gyerekeimet, de ettől nem vagyok rossz anyahttp://www.life.hu/csalad/20180419-maskent-szeretem-a-gyerekeimet-de-ettol-nem-vagyok-rossz-anya-gyerekneveles.htmlSokan vélik úgy, hogy egy anyának egyformán kell szeretnie gyermekeit, függetlenül azok nemétől, korától, tehetségétől, természetétől. Azonban lássuk be, ez nem mindig van így. Szinte mindenki tagadja, de a legtöbb anya nem szereti ugyanúgy a gyerekeit. CsaládOrigoApa lett az EDDA gitárosa, Kicska Lászlóhttp://www.life.hu/csalad/20180419-apa-lett-az-edda-gitarosa-kicska-laszlo.htmlApa lett az EDDA gitárosa, Kicska László. A zenész fotót is mutatott az egyhetes csöppségről. CsaládOrigoGörög Zita lányával, Lottival szelfizetthttp://www.life.hu/csalad/20180419-gorog-zita-lanyaval-lottival-szelfizett.htmlTunéziából hazafelé, a repülőn szelfizett kislányával, az immár 10 esztendős Lottival Görög Zita. CsaládOrigoSzinetár Dóra megmutatta, hogyan lubickol kisfiával: fotóhttp://www.life.hu/csalad/20180419-szinetar-dora-megmutatta-hogyan-lubickol-kisfiaval.htmlSzinetár Dóra különleges fotót posztolt a családi kikapcsolódásról: megmutatta, milyen jól szórakozott kisfia, Benjamin. CsaládOrigoGáspár Evelin régi családi fotót posztolt közösségi oldalánhttp://www.life.hu/csalad/20180418-gaspar-evelin-regi-csaladi-fotot-posztolt-kozossegi-oldalan.htmlRégi családi fotót töltött fel Instagram-oldalára Gáspár Evelin, amely talán annyira régen készüt, hogy Evelin még meg sem született. Gáspár Bea szinte semmit sem változott. CsaládOrigoLevelet írt a Fogtündérnek a magyar kislány: kedvesen megfenyegettehttp://www.life.hu/csalad/20180418-levelet-irt-a-fogtundernek-a-magyar-kislany-kedvesen-megfenyegette.htmlRóza úgy döntött, nem vár tovább a késlekedő Fogtündérre. Tollat ragadott, és figyelmeztette, mi a következő lépés, ha a héten nem érkezik meg. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.