Így telik egy háromgyermekes anyuka, Melanie Darnell éjszakája: videó

Forrás: Facebook/Fitmomma -
videó gyerekek anya alvás éjszaka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Három kisgyermekkel nem egyszerű az élet, napnyugta után is folytatódnak a feladatok. Erről készített videót egy anyuka, aki három gyerkőccel küzdi végig a mozgalmas éjszakákat.

Forgolódás, az ágyban felbukkanó gyermekek, igazgatás és minimális alvás: így lehet jellemezni egy háromgyermekes anyuka éjszakáját. A közösségi oldalakon Fitmomma néven népszerűvé vált szülő, vagyis Melanie Darnell egy timelapse videóval mutatta be, hogy napnyugta után milyen nehézségek várnak egy anyára, akinek három gyermeke van. Az erről közzétett felvételt már 12 millióan látták.

Nem sok pihenés fér bele egy háromgyermekes anyuka éjszakájába Forrás: Facebook/Fitmomma

„A szülőnek két fontos célja van egy éjszaka: ki kell pihennie magát, és ki kell elégítenie a gyermekei táplálkozási és érzelmi igényeit" – írta a videóhoz az anyuka, aki beismerte, ezt a két dolgot elég nehéz egyensúlyban tartani. Lefekvés után ugyanis a gyerekek felbukkannak az ágyánál, ott szenderülnek újra álomba, ami a legkevésbé sem pihentető egy anyának. Folyamatos forgolódással, rugdosással kell ugyanis számolni, a legkisebbhez pedig fel is kell kelni az éjszaka folyamán. „Ezek a napok intenzívek, de hamar elmúlnak. Nemsokára már te és a babád is sokkal nyugodtabban fogtok aludni" – írta még az anya a felvételhez.

Aranyos családi fotót osztott meg Liptai Claudiahttp://www.life.hu/csalad/20180413-aranyos-csaladi-fotot-osztott-meg-liptai-claudia.htmlLiptai Claudia férjével, Pataki Ádámmal és kisfiukkal ünnepelte a Pataki Cukrászda 45. születésnapját, ebből az alkalomból cuki családi fotót osztott meg közösségi oldalán. CsaládOrigoIstenes Bence és Csobot Adél kislány ruhákat kértek Istenes Lászlótólhttp://www.life.hu/csalad/20180413-istenes-bence-es-csobot-adel-kislany-ruhakat-kertek-istenes-laszlotol.htmlIstenes László nem néz ki tipikus nagypapának, azonban imádja ezt a szerepet. Azt azonban kevesen tudják, hogy nemcsak Csobot Adél és Istenes Bence kapcsolatából született unokája, hanem első házasságából született lányának, Boginak is van egy kisfia, aki most lett egyéves. CsaládOrigoFacebookon vallotta be édesanyja és barátja megölését, majd öngyilkos lett a férfi (18+)http://www.life.hu/csalad/20180412-facebookon-vallotta-be-anyja-es-baratja-megoleset-majd-ongyilkos-lett-a-ferfi-18.htmlA Mississippi-i rendőrség megtalálta annak a férfinek a holtesttét, aki meggyilkolta saját anyját és egyik barátját. A történet így önmagában is elég tragikus, ám a 24 éves fiatal férfi minderről Facebook oldalán részletesen be is számolt. CsaládOrigoMegszületett Khloé Kardashian kislányahttp://www.life.hu/csalad/20180413-megszuletett-khloe-kardashian-kislanya.htmlIsmét bővült Kardashianék famíliája: Khloé a hírek szerint életet adott első gyermekének, egy kislánynak, akinek még nevet nem választottak, de biztos nem lesz hétköznapi. Család--Készültségben van a kórház Katalin hercegné szülése miatt, de valószínű, még várni kell a baba világrajövetelérehttp://www.life.hu/csalad/20180412-keszultsegben-van-a-korhaz-katalin-hercegne-szulese-miatt.htmlBár Katalin hercegné április 23-ára van kiírva, a St. Mary's kórháznál már fel is húzták a kordonokat, amikkel a sajtót és a rajongókat szeretnék távoltartani. Család--Családi képet tett közzé Kiss Ádám: végre feleségéről és kislányáról posztolthttp://www.life.hu/csalad/20180412-csaladi-kepet-tett-kozze-kiss-adam-vegre-felesegerol-es-kislanyarol-posztolt.htmlKiss Ádám nagyon ritkán tesz közzé családi fotókat, de most kivételt tett, és megmutatta kislányát valamint feleségét, de csak a maga módján. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.