Minden, amit tudnod kell Meghan Markle családjáról

Forrás: Getty Images -
Meghan Markle brit királyi család család Harry herceg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meghan tudja, hogy a szülei és a közeli barátai számára hirtelen és meglepő volt az a fajta médiafigyelem, ami a Harryvel való kapcsolata hozott az életükbe. Ugyanakkor ez senkit sem zavar, hiszen életében nem látták őt még ilyen boldognak. Nézzük meg, hogy kik is tartoznak tulajdonképpen a leendő brit hercegné családjába, és voltaképpen mit is tudunk róluk.

Édesapja

Meghan nem az első, aki a családjából Hollywoodban próbált szerencsét.

Apja, a holland-ír származású Thomas W. Markle Emmy-díjas világosító.

Amikor Meghan még gyerek volt, a Rém rendes család forgatásán dolgozott, ahová lánya is gyakran elkísérte. Ekkor kezdett el komolyabban érdkelődni a színészet iránt.

Thomas W. Markle Forrás: Northfoto

Meghan mindössze 6 éves volt, amikor szülei elváltak. Bár anyjával élt, apját is gyakran látta. Thomas jelenleg Los Angelesben, Hollywoodban él. Apa és lánya kapcsolata kifejezetten jónak mondható, de az eljegyzést követő első beszélgetés során Meghan azt mondta, hogy édesapja még nem találkozott Harryvel.

A közelmúltban Meghan féltestvére, Tom elmondta, hogy az apja egyszer megnyerte a lottót , mintegy 750.000 dollárt. Állítja, ez tette lehetővé, hogy a színésznő a legjobb iskolákba járjon és sikeres, magabiztos nővé válhasson.

Friss részletek Meghan Markle és Harry herceg eljegyzéséről

Ahogy azt már megírtuk, a tegnapi nap folyamán került hivatalos bejelentésre a hír: Harry herceg eljegyezte kedvesét, Meghan Marklet. Ám időközben érdekes dologra derült fény. Nézd meg!

Édesanyja

Meghanról elsőre nem is gondolnánk, hogy anyja afroamerikai.

Dorian Radlan jógatanár és fizikoterapeuta, ám nemrég szociális munkásként diplomázott,

melyre lánya méltán büszke. Kettejük kapcsolata nagyon szoros, annak ellenére is, hogy a színésznő Torontóban él – és mostanában érthető módon rengeteg időt tölt Angliában -, míg édesanyja Los Angelesben. Apjával ellentétben, anyja már többször is találkozott Harry herceggel.

Meghan Markle édesanyjával, Doria Radlannal Forrás: Getty Images

Féltestvérei

Apja korábbi házasságából két gyermek született, Samantha és Thomas Jr.

Az 51 éves Samantha Grant korábban nyíltan kritizálta húgát.

Meghant egyfajta " társadalmi hegymászónak" nevezte, utalva ezzel arra, hogy a társadalmi ranglétrán egész életében csak felfelé kapaszkodott.

Samantha Grant szerint Meghan Marklet megváltoztatta Hollywood Forrás: Getty Images

Az egykori modell és színésznőnél 2008-ban diagnosztizálták a szklerózis multiplexet, és kerekesszékbe került. Sam korábban azt állította, hogy ezután húga teljesen elhidegült tőle. Könyvet is ír, melyről pár hónapja még úgy nyilatkozott, hogy leleplezi Meghan igazi múltját és természetét: azt, hogy tudatosan próbált bekerülni a brit királyi családba, mivel régi dédelgetett álma volt, hogy hercegnő legyen.

1-2 hónapja azonban Samantha véleménye megváltozott húgáról.

Kedvesnek, melegszívűnek, konzervatívnak és bájosnak jellemezte, mely a korábbi nyilatkozatai fényében, igen gyökeres váltás. Könyvéről is másként beszélt:

Mi lehet ennek a pálfordulásnak az oka? Lehetséges, hogy a beteg nő egyszerűen csak irigy volt féltestvérére és ezért akarta őt negatívabb színben feltűntetni? Vagy a mostani nyilatkozatai születtek komoly ráhatás révén? Ezt lehet, sosem fogjuk megtudni.

Az 50 éves Thomas Markle Jr., a család feketebáránya.

11 évig volt házas, két gyermeke született. Ex-neje azt mondta, a férfi komoly alkoholproblémái vezettek a váláshoz. Idén januárban le is tartóttatták, mivel akkori barátnőjét, ittasan fegyverrel fenyegette meg.

Thomas állítja, hogy Meghannal jó a kapcsolata, sokszor nyilatkozik különböző médiumoknak is róla, de a színésznő barátai cáfolják ez. Szerintük egy jó ideje nem is beszélnek egymással.

Harry herceg és Meghan Markle Forrás: Getty Images

A félvér hercegnő

A most 36 éves Meghan büszke származására, arra, hogy ősei egy része egykor rabszolga volt. Ez azonban nem volt mindig így. Régebben nehezen kezelte, hogy anyja fekete, apja pedig fehér. Középiskolás korában, egy dokumentumban kellett megjelölnie, hogy milyen etnikumhoz tartozik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.