20 évvel ezelőtti képeket mutatott Soma Mamagésa

esküvő fotó Soma Mamagésa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Különleges fényképeket osztott meg közösségi oldalán Soma Mamagésa, ráadásul nem is akármilyen alkalomból. 

Soma Mamagésa nemrég ünnepelte a 20. házassági évfordulóját, melynek apropójából különleges fotókat osztott meg a rajongóival: megnézhetjük hogy festett a menyegzőjén a sztár.

A képekhez romantikus posztot is társított, amelyben elárulta, mennyire szereti a férjét, akivel immáron 27 éve alkotnak egy párt. Sőt, elmondása szerint már korábbi életükben is együtt voltak, amiről Somának saját emlékei is vannak.

"Pontosan ma 20 éve annak, hogy kimondtuk egymásnak az elköteleződés igenjét. (Előtte 7 és fél évig voltunk együtt.) 20 éve vagyok a felesége az én drága férjemnek, csodálatos társamnak, gyermekeim apjának. Tudom, hogy nem ez az első életünk, hogy együtt vagyunk (még emlékeim is vannak a korábbiakból), és azt is tudom, hogy ez egy ajándék élet mindkettőnk számára. Hála és köszönet érte, ma pedig egész nap ünneplés. (Végigjárjuk a minden túlzás nélkül mágikus-fantasztikus esküvőnk 3 helyszínét, plusz megspékeljük még önkényeztetésekkel is.) Éljen, és hurrá!" - írja az 51 éves műsorvezető.

Soma Mamagésa nagyon szereti a testét - Videó!

Pozitívan, a jógázás után feltöltődve tett közzé egy videót magáról Soma Mamagésa, melyben azt énekli, hogy szereti a testét, nagyon. Vegyes fogadtatást kapott az "annyira borzalmas és meghökkentő, hogy már jó" videója.

Rubint Réka a Feleségek luxuskivitelben című műsorban mesél eljegyzésérőlhttp://www.life.hu/sztarok/20170922-rubint-reka-felesegek-luxuskivitelben-cimu-musorban-mesel-eljegyzeserol.htmlRubint Réka kezét gyönyörű helyen kérte meg annak idején Norbi, de fogalmazhatott volna pontosabban is, ugyanis szerelme hazaérkezésükig nem tudta, hogy ez egy lánykérés volt. TV + SztárokOrigoCsősz Bogi 9 milliót költ egy vásárlás alkalmávalhttp://www.life.hu/sztarok/20170922-csosz-bogi-9-milliot-kolt-egy-vasarlaskor.htmlHamarosan mindenki betekintést nyerhet a milliárdos magyar feleségek luxuséletébe, köztük Csősz Bogiéba is, aki egy török üzletemberhez ment hozzá. Sosem gondolta volna, hogy ilyen fényűzésben élhet egyszer, de gyorsan hozzászokott a helyzethez: ma már 9 milliót költ egyetlen vásárlás alkalmával. TV + SztárokOrigoSnjezi, a Pumpedék sorozat egyik szereplőjének legnagyobb álma, hogy énekesnő lehessen http://www.life.hu/sztarok/20170922-snjezi-enekesno-szeretne-lenni.htmlSnjezi elárulta, minden vágya, hogy énekesnő lehessen. Jelentkezett az X-Faktorba is, hogy megcsillogtathassa az énektudását. TV + SztárokOrigoSírva mesélt templomi esküvőjéről Gór Nagy Mária: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20170922-sirva-meselt-templomi-eskuvojerol-a-70-eves-gor-nagy-maria.htmlGór Nagy Mária a Mokka című műsorban könnyekig hatódva mesélt arról, hogyan történt az esküvőjük...TV + SztárokOrigoKatalin hercegné otthon akarja megszülni harmadik gyermekéthttp://www.life.hu/sztarok/20170922-katalin-otthon-akarja-megszulni-harmadik-gyermeket.htmlHaramadik gyermekével várandós Katalin hercegné, de ezúttal nem kórházban szeretne életet adni babájának! TV + Sztárok--29 éves lett Szabó Zsófi. Ezt kapta születésnapjára: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20170922-29-eves-lett-szabo-zsofi.htmlMa ünnepli 29. születésnapját a csodaszép kismama, Szabó Zsófi. Gyönyörű meglepetést kapott.TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.