Rajzfilmek, amiket a gyerekek imádnak, de a szülők gyűlölnek!

mese Micimackó rajzfilm
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
„Bevallom, amikor először megnéztem a gyerekekkel a Jégvarázst, nagyon tetszett. Még a 4. alkalommal is élveztem, de a 86. után kétségkívül meggyűlöltem. Már az is elég, ha csak meghallom, ahogy a lányom énekelni kezdi a „Legyen hó”-t, és elfog az émelygés. Ám, nem minden mesével jártam így, van, amelyik DVD-t már elsőre is szívesen kivittem volna a nagy sötét erdőbe, és elástam volna egy jelöletlen sírba” – a szerző.

A tévét a lehető legminimálisabb mértékben szabad csak digitális bébiszitterként használni – de valljuk csak be, csodás az a 15-30 perc, amíg a gyerek egyhelyben ül. Amikor a kicsi mesét néz, általában a szülő is ott ül mellette, de minimum hallja és elkap belőle részleteket, a rapid mosogatás, teregetés, rendrakás közben. Van, amelyik elé még ő maga is szívesen odaülne, de talán több van, amelyik idegesíti, sőt egyenesen utálattal tölti el, már a zenéje is. Szülők meséltek arról, hogy melyik az a mese, amit a gyerekük ugyan imád, de ők ki nem állhatják.

Thomas, a gőzmozdony

Forrás: Youtube

Ha teljesen őszinték akarunk lenni magunkhoz, akkor valóban van valami elementárisan rémisztő ebben a rajzfilmsorozatban. Ám, ha valaki szereti és követi, feltétlen írja meg, hogy mégis mi a vonatvezetők szerepe, ha Thomas és barátai önállóan jönnek-mennek?

Én kicsi pónim – Varázslatos barátság

Forrás: Wikia

Nos, ez épp az a mese, amit az ember vagy imád, vagy gyűlöl, köztes érzelem kizárva.

Kedvenc meséink eredetije, igazából horror a javából

Meg fogsz lepődni, hogy több esetben az élet adta döbbenetes, de igaz történetek szolgáltak egy-egy kedves mese alapjául. Lépj be egy olyan világba, ahonnan gyerekkorodban biztosan sikítva menekültél volna. Korábban már sorra vettünk öt népszerű mesét, most hoztunk még hármat a horror történetek sorából.

Scooby-Doo

Forrás: giphy.com

A jó öreg Scooby és Bozont, akik minden szörny előli menekülés közben rögtönöztek egy farsangi felvonulást. Egy kérdés ennél is évek óta foglalkoztat; vajon hogy lehet Bozont ilyen betegesen sovány, ha mellette ennyit képes enni?

Micimackó

Forrás: Walt Disney Pictures

Valóban nem szokványos meséről van szó. Az a fajta fantáziavilág, melybe az író, az eredeti regénybe enged be minket, fantasztikus. Sajnos azonban a feldolgozásokról ezt már korántsem lehet elmondani.

Egyszer valaki alaposabban megfigyelte az egyes karaktereket, és igen érdekes drogfogyasztási jeleket vélt felfedezni rajtuk; Micimackó –LSD, Füles – Marihuána, Malacka – Varázsgomba, Tigris – Ecstasy, Nyuszi – Kokain.

Énekelj!

Forrás: Illumination Entertainment

Az apuka igazából teljes képet adott erről a rajzfilmről. Bár el kell ismerni, hogy az alkotók nem titkolták, mennyi énekre számíthat benne a néző.

Múmin

Forrás: Youtube

A Varjúdombi meséktől én is féltem gyerekként... a Múminról csak pár szót. Van egy bábos verziója, Balázs gyermeke vélhetően ezt látta, mivel ez futott a tévében pár éve. Nos, szó mi szó, valóban nem valami bizalomgerjesztők így a szereplők, érdemesebb a normál, rajzolt verzióját nézni.

Szavazz, Te melyik fajta rajzfilmeket utálod a legjobban?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.