Meglepő temetési szertartások, melyekben az elhunytra vidáman emlékeznek

temetés temetési szertartás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kegyeletsértő, ha a temetésen megteszünk mindent azért, hogy ne a sírásé legyen a főszerep? Sokan úgy vélik, hogy kicsit sem! Sőt megpróbálják a lehető legszemélyesebbé, már-már vidám ünnepivé varázsolni szerettük temetését.

Furcsa, ha a koporsót megtáncoltatják, vagy épp szuperhősök viszik a vállukon. Ám az vitathatatlan, hogy az oldottabb légkör segít a fájdalom mellett emlékeztetni a gyászolókat arra, hogy milyen is volt az elhunyt még életében; mit szeretett, hogyan élt. Egyfajta pozitív hagyatéknak is fel lehet fogni.

Táncoló koporsók

A ghánai családok egyre többször választják szerettük táncos temetőbe kísérését. A felfogadott emberek a hátukon és a vállukon viszik a koporsót, miközben komplex koreográfiát hajtanak végre, ami gyakran magába foglalja a földre süllyedést, sőt a résztvevők hangulatát még egy táncos show segítségével is megpróbálják vidámabbá tenni.

Ez egy szokatlan temetési „trend", de a ghánai családok egyre gyakrabban fizetnek ezért a szolgáltatásért. Úgy érzik, a könnyek helyett sokkal jobb szeretteiket jó hangulatban, vidáman, táncolva temetni. A cég tulajdonosa, Benjamin Aidoo körülbelül 100 férfit és nőt foglalkoztat, és megköveteli a koreográfia tökéletes kivitelezését. Ez nem is csoda, hiszen egy rossz mozdulat, és a koporsó le is eshet.

Mickey egér vezette a menetet

2016-ban belelőttek egy autóba, amelyben egy nagymama és unokája ült. A 3 éves Acen King nem élte túl a tragédiát. Temetésén a koporsó előtt kedvenc Disney-karaktere, Mickey egér ment, jelezve ezzel, hogy Acen ugyan csak három évig élt, de azt boldogságban, szerettei közelségében töltötte.

3 évesen elhunyt kisfiú koporsóját kedvenc Disney-karaktere, Mickey egér vezette fel Forrás: KARK News

A rózsaszín lett a gyász színe

Egy tinédzser temetésén több száz gyászoló tisztelgett előtte azzal, hogy kedvenc ruhadarabját viselte; rózsaszín, fehér pöttyös köntöst.

Max Lewis 19 évesen halt meg, amikor barátja, Dan Palmer autója összeütközött egy teherautóval 2014-ben. Édesanyja, Nicola megkérte a temetésre érkezőket, hogy viseljenek valamit, ami fiára emlékezteti őket. Azok a barátai is a meglepő köntöst választották, akik a koporsóját vitték

Abszurd kép; bohócok a temetőben

A kép Springfieldben készült, ahol 2009-ben temették el a 79 éves Norman Thompsont, egy bohóccsoport tagját. Munkatársai az ő tiszteletére öltötték magukra jelmezeiket.

Norman Thompsont búcsúztatják bohóc kollegái Forrás: springfieldnewssun.com

Szuperhősök kíséretében

A 7 éves Sebastian Gerena hirtelen szívelégtelenségben hunyt el, 2014-ben. A koporsóvivők, a kisfiú kedvenc szuperhőseinek öltöztek, ezzel is Sebastianra emlékezve. Ha a fiú fentről nézte, biztosan mosolygott.

Az erő vele maradt

Rövid életében Jack Robinson agydaganattal küzdött. Többen is azon voltak, hogy a kisgyermek bakancslistáján szereplő dolgokat, sikerüljön teljesítenie. Ám szülei az egyiket csak a halála után tudták kipipálni. A 4 éves Jack imádta a Star Wars világát, így a temetése e téma köré épült. A koporsó és a kocsi is mind Csillagok háborúja-elemekkel volt díszítve, sőt a temetői menetet rohamosztagosok kísérték. Terence és Marie Robinson ezzel ünnepelték kisfiuk életét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.