Vastag Csaba még nem áll készen egy gyerekre

Forrás: Facebook/Vastag Csaba -
Vastag Csaba család gyermek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hamarosan nagybácsi lesz, ugyanis öccsének, Tamásnak nemsokára megszületik az első gyermeke. Csaba életébe azonban még nem fér bele egy saját lurkó.

Nyár közepén érkezik a baba Tamásékhoz, aki csaknem 10 évvel fiatalabb, mint a bátyja, Csaba. Az idősebb énekes viszont még nem érzi úgy, hogy készen állna a gyermekvállalásra.

Forrás: Facebook/Vastag Csaba

“Nem érzem még, hogy eljött volna az ideje a családalapításnak. Az életmódom sem teszi ezt lehetővé. Rendszeresen későn érek haza, általában éjfél után. Hajnali kettő-három előtt nem nagyon fekszem le, ezért viszont reggel nem tudok korán felkelni” - mondta Csaba a Best magazinnak. Hozzátette, rengeteg munkája van, és néha a barátokkal is bulizik.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Néha a barátokkal is összejövünk, bár már olyan féktelen bulizásokról nincs szó, amilyeneket húszévesen csinál az ember. Egy gyerek egész embert kíván, én pedig nem akarom, hogy úgy nőjön fel, hogy csak a tévében lát, még a fürdetéskor és etetéskor sem lehetek vele” - mondta az énekes. Számára a családalapítás ideje később jön majd el, nem szeretné sürgetni a dolgokat.

Hoppá! Film készül a Kardashian-családrólhttp://www.life.hu/csalad/20160527-film-keszul-a-kardashian-csalad-eleterol.htmlÚgy tűnik, hogy a Kardashian-család ismét képernyőre kerül, ugyanis életrajzi filmet szeretnének forgatni róluk. Család--Cseh Laci: “Alig várom, hogy kipróbáljam magam apaként”http://www.life.hu/csalad/20160527-cseh-laci-alig-varja-hogy-apa-legyen.htmlA tehetséges sportoló örülhet a londoni EB-n elért sikereinek, valamint annak is, hogy hamarosan megünneplik feleségével az első házassági évfordulójukat. Egy dolog azonban még hiányzik a teljes boldogsághoz: a gyerek. CsaládAFPA szupertrendi háromévesek és menedzsermamik beteg világa - szakértő szemévelhttp://www.life.hu/csalad/20160526-kihivo-ruhakba-oltoztetett-pozolo-gyerekek-az-instagramon.htmlVolt, aki felháborodását fejezte ki, volt, aki felháborodását fejezte ki a felháborodások miatt – a múlt heti szuperstílusos, luxi hároméveseket bemutató cikkünk megosztotta olvasóinkat. Az igen eltérő vélemények pedig arra sarkalltak, hogy kicsit részletesebben is utánamenjek a témának, és egy szakértő segítségével próbáljam megfejteni "a szupertrendi háromévesek és menedzsermamik" jelenséget. Család--Oxigénhiánnyal született Szalay Kriszta lányahttp://www.life.hu/csalad/20160527-oxigenhiannyal-szuletett-szalay-kriszta-szineszno-lanya-orvosi-muhiba-miatt.htmlA színésznő gyermeke egy orvosi hiba miatt született betegen. A szakemberek nem biztatták az anyukát, azt mondták neki 23 évvel ezelőtt, hogy mondjon le róla, mert úgyis értelmi fogyatékos lesz, és csak öt-hat évet fog élni. Család--A tökéletes gyereknapi ajándék kislányoknakhttp://www.life.hu/csalad/20160525-mi-a-meno-ma-a-lanyjatekok-kozott-bazar.htmlA boltok polcain különféle mókás, aranyos, bájos játékok garmadája vár a szülőkre, ember legyen a talpán, aki tud közülük választani. Egy anyuka vagy apuka akkor van még nehezebb helyzetben, ha a csemetéjének nincs konkrét kívánsága, így neki kell eldönteni, hogy minek is örülne legjobban a gyerkőc. CsaládOrigoBotrány és nyomozás! Czeizel Endre, amikor spermáját szeretője, Dóra rendelkezésére bocsátotta, több bűncselekményt is elkövethetetthttp://www.life.hu/csalad/20160527-czeizel-endre-amikor-spermajat-szeretoje-dora-rendelkezesere-bocsatotta-tobb-buncselekmenyt-is.htmlIsmét nyomoz a hatóság az elhunyt Czeizel Endre halála után nyilvánosságra került spermadonorügyben. A Nemzeti Nyomozó Iroda és a Készenléti Rendőrség emberi test tiltott felhasználásának gyanúja miatt vizsgálódik. CsaládFotó: Zsigmond László/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.