Szerednyey Béla titokban megnősült

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
színész nősülés szerelem Szerednyey Béla
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szerednyey Béla négy éve alkot egy párt a cukrászként dolgozó Szilviával. A színész titokban vette feleségül a nála több, mint tíz évvel fiatalabb, kétgyermekes anyukát.

Két év után költözött össze szerelmével Szerednyey Béla, akire 54 évesen talált rá a nagy szerelem. Szilvia éveken át ott volt a színész körül, számtalanszor kért tőle autogramot - a rajongója volt. Egy könyvbemutatón került közelebb hozzá, ahol először volt rá lehetősége, hogy egy órán keresztül beszélgethessen bálványával. A színész 53. születésnapján újból találkoztak Kecskeméten, ahol az előadás után kettesben vacsoráztak, majd a jól sikerült estét pár hét múlva megismételték a nő születésnapján. Szerednyei, akire egy ideje ráragadt az örökös agglegény elnevezés, már akkor érezte, hogy ebből nem valami rövidtávú kapcsolat lesz. Négy év után feleségül vette Szilvit. A Madách Színház Mamma Mia! című darabjának bemutatóján az egész családja - Szilvi a két kamasz gyermekével együtt - megjelent, a nő ujján pedig már karikagyűrű csillogott.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

"A családom is velem együtt ünnepli a premiert. Igen, már összeházasodtunk, de ezt nem osztottuk meg a nyilvánossággal. Nem elégszem meg eggyel, többféle esküvőt szeretnénk tartani, még hátravan pár. De a családról inkább nem beszélek többet" - árulta el a Life.hu-nak a színész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.