gyümölcskenyér karácsony advent
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kevés olyan karácsonyi sütemény van, amit egyszerűbb lenne elkészíteni, a kevés munka eredménye azonban hatalmas sikert arat: megosztjuk veled az egyik legfinomabb gyümölcskenyér receptjét!

Ennél a püspökkenyérnél ugyan a tészta is nagyon finom, és akár önmagában is megállja a helyét, az aszalt gyümölcsök kombinációjától lesz igazi: már készen is kaphatsz kockára vágott aszalt gyümölcs-mixet, amit csak bele kell borítani a tésztába, de ne feledkezz meg a dióról, manduláról, mazsoláról vagy a csokidarabokról sem! A tésztához négy tojás sárgáját kell kikeverned 15 dkg cukorral, két evőkanál tejszínnel, majd hozzáadnod egy fél citrom levét, és egy egész citrom reszelt héját. Ha ezzel megvagy, 15 dkg lisztet keverj el egy sütőporral, verd fel a négy tojásfehérjét habbá, majd fokozatosan keverj össze mindent egy masszává. Ekkor szórd bele a gyümölcsöket, és a süti már mehet is a sütőpapírral kibélelt őzgerincformába. Alacsony fokozaton, lassan süsd, míg aranysárga nem lesz, és át nem megy a hústűpróbán. Miután kihűlt, szépen szeletelheted, akár ajándékba is adhatod, vagy a rokonlátogatásoknál is magaddal viheted: szinte biztos vele a siker.

Forrás: Thinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.