karácsony advent recept kreatív tipp sütemény maradék
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha már az összes szomszédnak is jutott a túlméretezett mennyiségű sütiből, és fogalmad sincs, mit kezdj a maradékkal, kreálj belőlük teljesen újakat: megmutatjuk, hogyan!

Így december táján egyre több süteményt készítünk, amivel egészen addig nincs gond, míg maradéktalanul el nem fogynak. A félig megszáradt piskóta vagy bejgli is újrafelhasználható, ha rakott sütit készítesz belőle.

Forrás: Thinkstock

Hasonlóan a rakott főételekhez, a variációk száma itt is végtelen: a különböző, piskóta alapú süteményeket darabokra szaggatva pudinggal és gyümölcsökkel rétegezheted, majd a hűtőben várd meg, míg összeérnek az ízek, a bejglit pedig kivajazott tepsiben mákos-gyümölcsös tejjel és lekvárral leöntve sütheted újra ehetővé. A rátok maradt olyan száraz sütik, mint a zserbó, almás pite, bukta vagy mákos patkó segítségével máglyarakást is készíthetsz - így kiflit sem kell venni, és a maradék sütemények sem a szemétben landolnak. Másik kreatív megoldás száraz sütimaradékok eltüntetésére a csokigolyós módszer: a száraz maradékot morzsáld-törd össze apróra, keverj hozzá némi rumot és pikáns lekvárt, majd hagyd egy órát állni a hűtőben. Később formázz a masszából golyókat - akár meg is töltheted őket meggyel -, majd mártsd őket olvasztott csokiba, hihetetlenül finom édesség lesz a végeredmény.

Ördög Nóra kétszer karácsonyozikhttp://www.life.hu/szepulj/20131130-ordog-nora-egy-kozmetikai-ceg-werkfilmjeben-nagyon-dogos-volt.htmlAjándékötletek és szépségtippek karácsonyrahttp://www.life.hu/hogyanlegyekjono/20131126-takacs-nora-szakertoi-level-ajandekotletek-es-adventi-koszoru-karacsonyra.htmlÍgy díszít karácsonyfát a szupermodellhttp://www.life.hu/legytrendi/20131202-alessandra-ambrosio-brazil-szupermodell-karacsonyfat-diszit-instagram-foto.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.